Ha vannak az olvasók között olyan szerencsések, akik hozzám hasonlóan nagyobb családban nőttek fel, biztosan több tucat családos ebéden vehettek részt. Apai ágon több nagybátyám is van, emiatt nagyobb ünnepekkor kötelező volt a családi ebéd a nagymamánál.

Én gyerekkoromban minden alkalommal rettegtem tőle.

A sokaság miatt egyszerűen nem fértünk el, és ökölszabály, hogy ilyenkor a kicsik húzzák a rövidebbet. Mi már nem fértünk be az ebédlőbe, mi már csak az előtérben grundolt gyerekasztalhoz ülhettünk, ahol még az üdítők sem voltak olyan könnyen beszerezhetőek, és az ebéd is jóval késve került oda, akkor sem a szép tányérból, hanem ami maradt. Bár tudtuk, hogy a végén (kamra és étkező között ültünk) mi kapjuk először a süteményeket, ez nem segített a fájdalmunkon, hogy a korunk miatt diszkriminálnak, és a kóla is csak light a gyerekrészlegen. 

A rettegésem nem ebből fakadt. Hanem, hogy rizsnek kávé szaga és íze volt. Minden évben, minden alkalommal nem ízlett a rizs, és hiába próbáltam sírással lobbizni a megfelelő szervezeteknél, nagymamám a maga hatvan évével, a konyhában szakmai, negyven éves szervezetével, elutasította a problémám jellegét, és jelezte, nem kötelező rizst venni a tányéromra. Sőt ennem sem, ha már ilyen szemtelen vagyok.

Megismerkedésem a vegetával

Jóval idősebbként, majdnem gimnazistaként jöttem rá a miértekre és a hogyanokra. Először is, a gyerekek 7 év alatt nem értékelik az idősek beszélgetését a lakásbiztosításokról és további csodálatos befektetési lehetőségekről, emiatt a leves kiborítása jelentősen jobb ötletnek tűnik egy óvodásnak az asztalnál, mint a gyerekrészlegen, és zsiráfos poharak sincsenek.

Másodszor, nagymamám másfajta ételízesítőt használt, mint édesanyám. Mint más egy verssoros családoknál ("Apu dolgozik, míg anyu ideges"), szűkebb körben édesanyámra maradt a főzés, aki az ő anyukájától tanulta, így másképp főzött és fűszerezett, mint a nagyim. Az ok, amiért idegenkedtem a rizstől, nem volt más, mint hogy másfajta ételízesítővel készült és mindkettő rendelkezik egy jellegzetes színnel és illattal, ami egy finnyás hatévesnek szörnyű váltásnak tűnik. A trauma miatt gonosz kommunista viccnek gondoltam sokáig a Vegetát, mint a Trabantokat, amik valahogy itt maradtak, és nekünk szagolnunk kell őket még évekig, pedig az NDK már megszűnt, igazán észrevehetnék magukat, és feleslegességüket.

Mikor már magamra kellett főznöm, és megpróbálhattam többféleképpen készíteni ételeket, kibékültem vele. Annál a márkánál maradtam, amivel felnőttem. Valahogy más már nem érződik természetesnek, persze most már nem is toporzékolok, ha ismeretlenek az ízek.

A vegetáról bővebben

Az eredeti Vegeta 1959-ben született Horvátországban, Zlata Bartl kutatónak köszönhetően. Az ő elképzeléseben 40 különböző szárított fűszert tartalmazott, valamint jódozott sót és tartósítószereket. Maga a márka 1959-ben került először a jugoszláv boltokba. 1967-ben megtörténik az első licenc értékesítése, majd a Vegeta gyártása megkezdődött Magyarországon és Oroszországban, ahonnan a testvéri piacokra is jutott. A vasfüggöny lehullásával, a Vegeta exportálásra került egész Europában, valamint más kontinenseken is, néhány éven belül pedig megvetette  a lábát közel ötven országban. A márka 2009-ben ünnepelte ötvenedik születésnapját, és pillanatnyilag Horvátország leghíresebb és legerősebb brandje. Több mint ötven licencet értékesítettek a világon, így az eredetin kívül, több tucat márkával találkozhatunk a magyar boltokban is.

Magyarországon 2004-ben zárta be a Podravka cég a közel hatvan főt foglalkoztató mohácsi gyárát, és helyezte vissza a gyártást Horvátországba.  

Az eredeti Vegeta a kezdetek óta szinte változatlan. A termeléstechnológia fejlődése miatt természetesen már másképp készül, és már nem kizárólag a sáfrány adja a jellegzetes színét, de igyekeztek ragaszkodni a sikeres ízhez és formulához. Zlata Bartl, akit öregkorában csak Vegeta-néninek neveztek, bár felfedezéséért nem kapott Nobel-díjat (később kifejtjük, miért is járt volna), megalapozta annak a Podravka vállalatnak sikerét, majd biztosította túlélését Jugoszlávia összeomlása után, amely ma már 7000 embernek ad munkát. 

Miért jó a Vegeta?

A Vegeta egy ételízesítő. Szárított és porított fűszereket tartalmaz, melyek főzés közben feloldódnak és ízt adnak az ételnek. A legjobb tulajdonsága a hatékonysága. Egy kanál Vegeta kiváltásához egy kilogramm friss zöldségre és minőségi fűszerre van szükségünk, illetve időre és rutinra, hogy előcsaljuk belőlük az ízüket. A Vegeta meggyorsítja, megkönnyíti, és ami legfontosabb, olcsóbbá teszi az ételek elkészítését. 

Többek között lehetővé teszi, hogy alacsonyabb minőségű, és alacsonyabb árú alapanyagokból is olyan ételeket készíthessünk, amelyet nem kell grimasszal fogyasztani. Szerencsétlenebb sorsú, szegényebb polgároknak elérhetővé teszi, hogy több ízt és több ételt hozzanak ki kevesebb pénzből, aminek következtében kevesebbet kell költeniük élelmiszerre, és könnyebb lehet az életük. A szegénység egyik definíciója pontosan abból ered, hogy a kereseted hány százalékát költöd ételre, és a Vegeta kreatívan oldotta meg ezt a problémát. Nos, pont emiatt érdemelne a kutató hölgy Nobel-díjat, ahogy mindenki más is, aki csökkenti a szegények terheit, talál ki egy alacsonyabb búzafajtát vagy biztonságosabb és olcsóbb energiát.

Könnyen megérthetjük a Vegeta sikerét a kommunizmusban és a hiánygazdaságokban: drágán és nehezen beszerezhető ízeket és ételeket rakott vissza az asztalra. De miért maradt talpon akkor is, mikor lehullottak a csillagok a parlamentekről és címerekről?

A Vegeta másik haszna az idő, amivel meggyorsítja, hogy az étel az asztalra kerüljük. Kevesebb idő a konyhában, kevesebb idő a gőzben állva, és több idő, amit a családdal tölthet az ember. A szakácsok nem kelnek hétvégén sem reggel ötkor, hogy délben kész legyen az ebéd, a Vegeta megszínezi és ízesíti a vasárnapi húslevest néhány perc alatt, és van idő életben lenni is kicsit a hölgyeknek vagy az uraknak, ki milyen családdinamikában gondolkodik.

Miért rossz a Vegeta?

A vegetát, mint amúgy minden jó dolgot a világon, egyre többen cinkelik. Az utálkozók tábora alapvetően két könnyen felosztható csoportra osztható.

A sznobok szerint a Vegetát egyszerűen túlhasználjuk. Az a rengeteg ízvilág és fűszerezés, ami jellemezte a vidéket és a közösségeket, eltűnt és feloldódott a habzó sárga lében, ahol minden homogén. Mindenbe öntjük a Vegetát, levesektől főzelékeken át, egészen a kijevi csirkéig, és itt lenne az ideje megálljt parancsolni a pusztításnak. Ha otthonról nem is, legalább az éttermekből űzzük ki végre, hogy másfajta ízeket is megismerjünk. Ezen a csoporton belül a józanabbak a házilag készített változatot elfogadják, amíg mindenki otthon, a négy fal között vegetázik. A kevésbé józanabbak hatóságilag tiltanák be, és hívnának mindenkit parasztnak, akinek csak eszébe jutna az aranysárga szín húsleves szürcsölése közben.

Az öntudatos vásárlóknak sokkal érdekesebb a problémája a dologgal. Már megszokhattuk, hogy vannak köztünk emberek, akik túlkompenzálnak a világ veszélyei közepette, csak hogy önön életük és egyetlen pufók magzatukét megvédjék. Legyen szó chemtrailről, gyíkemberekről, vagy fluorid összeesküvőkről, az ő számukra mindig félig üres a pohár, míg a másik fele mérgező.  A Vegeta is kitermelte utálói közül ezt a réteget. Mint fentebb írtam, magán a formulán nem változtattak a szokásos gyártástechnológiai fejlesztésen kívül, nos itt kicsit sarkítottam. A vegetának ugyanis alkotóeleme lett néhány E-szám, amely közül a legaggasztóbb talán az E-621 nátrium-glutamát.

Ez az ízfokozó az ipari méretű élelmiszertermelés velejárója lett az elmúlt években, a feldolgozott termékek 90%-ban megtalálható, bármit is eszel olvasás közben, jó eséllyel tartalmazza. Szintetizált formája ízletesebbé és tartósabbá teszi a kezelt ételeket. Cserébe fejfájást, gyomorpanaszokat, asztmát, szívdobogást és nagy mennyiségekben felhalmozódva pedig mell-, prosztata-, bőr-, vastagbél-, tüdő-, petefészekrákot, valamint a fej és nyaki tumort okozhat. A Vegeta bűne még, hogy sárga színt a sáfrány mellett a Riboflavin (E101) adja, valamint a jódozott só tartalma nagyrészt növekedő tendenciát mutatott az elmúlt években, pillanatnyilag az eredeti Vegeta 55-60% só. A túlzott só fogyasztásának pedig rengeteg káros következménye van, elsősorban a szív és a vese számára.

Az E számokról és azzal kapcsolatban, hogy valóban okozzák-e mindezeket, terjedelmi okokból most nem térnék ki, de a Google bőségesen tud forrásokkal szolgálni a témában, vérmérsékletünk megfelelően válogathatunk a komoly és kevésbé komoly oldalak között.

Vegeta, bocs!

Írásom konklúziója, hogy a Vegeta, noha néha, főleg hat évesen úgy is tűnik, valójában nem a sátán.

A Vegeta önmagában nem számolta fel a vidéket és az ízeit. Azt a szegénység tette meg, és a migrációk az országon belül. A Vegeta nem teszi tönkre az ételeket, mert természetesen nem párja a valódi friss zöldségeknek és minőségi fűszereknek, teljesen más kategóriában játszik. A vegeta nem teszi tönkre az éttermeket, az árverseny és az igénytelen tulajdonosok, igénytelenők vendégek teszik.

A Vegeta az elmúlt ötven évben megemelte az alsó küszöbét ízben és állagban az ételeknek. Adott egy alapízt, mely megjelenésekor elérhetetlen volt a háború utáni átlagos háztartásokban. Ő lett az új sztenderd, amit egy minőségi ételnek és ügyes szakácsnak át kell ugrania, felül kell szárnyalnia, vagy nem is ér semmit sem, ő sem az étele. Végfelhasználóként ennek pedig csak örülhetünk. Emiatt hálával tartozunk a Vegetának, vegyük a boltban, vagy készítsük saját magunknak, jobbá tette az ételünket, és ízesebbé az életünket.

Kösz, Vegeta!