A kerti zsálya (Salvia officinalis) egy az ajakosok családjába (Lamiaceae) tartozó évelő félcserje (N), amelynek gyökere mélyre hatol a talajban és erősen elágazik. 80-50 cm magas szára idősebb korban elágazik, kérge szürkésbarna színű lesz. Levelei hosszúkásak, a felsők ráülnek a szárra, az alsók nyelesek, a levélszél csipkézett, a levéllemez mindkét oldala molyhosan szőrözött. Virágzata 2-3 virágból álló álfüzér, virágai május-július között nyílnak. Termése a családra jellemző makkocska termés.

A növény leveleit (Salviae officinalis) és illóolaját (Aetheroleum salviae) a gyógyászat is felhasználja, fő hatóanyag a benne található illóolaj. Farmakológiai hatás: antiszeptikus, gyulladáscsökkentő, nyugtatja a bél- és idegrendszert, javítja a koncentrációt, kezeli a torokfájást. Felhasználja a parfüm- és kozmetikai ipar, és találkozhatunk vele szájvizekben is. Fogyasztása nem ajánlott szoptató anyáknak, terhes nőknek és alacsony vérnyomással rendelkezőknek. 

A kávé készítése során a frissen darált, tömörített kávépogácsán a kávégép meleg vizet présel át nagy nyomással, így préseli ki a kávéból annak illat- és íz anyagait.  

Ennek az eredménye az olasz feketekávé, amelynek tetején 2-4 mm vastag sokáig sűrűn megmaradó krém (crema) található. Az a kávét, amely az eszpresszónál rövidebb, ristretto-nak; azt, amelyik ennél hosszabb, lungo-nak nevezik, és ezeket használják fel különböző kávék, például a capuccino vagy kár a latte machiato elkészítéséhez.

A citromfű (Melissa officinalis)latin nevét jó mézelő, nektártermő tulajdonságáról kapta. Magyar nevét citromra emlékeztető illatáról kapta, először 1775-ben Csapó József debreceni főorvos írta le Új füves és virágos magyar kert című könyvében czitrom-fűként, utalva ezzel a citromfára és annak gyümölcsére.  

A citromfű egy lágy szárú évelő növény (H), amely az ajakosok családjába (Lamiaceae) tartozik. Vékony, sárgásbarna gyökerei gyöktörzset alkotnak, az ebből képződő tarackokkal szaporodnak. Szára 50-100 cm magasra nő meg, felálló, borkosodó. Levelei keresztben átellenesen állnak, rövid nyelük van, 3-6 cm hosszúak, tojásdad alakúak, fűrészes szélűek, sötétzöldek, enyhén szőrözött felületűek. Virágai a hajtások végén álörvökben helyezkednek el, fehér színűek. Virágzása július elejétől augusztus közepéig tart.

Mivel írásainkat egyszerre szánjuk laikusoknak, és szakmabelieknek, kötelességünk időről-időre olyan bejegyzéseket is kitennünk, amelyek kicsit mélyebben nyúlnak a szakmába, mert fontosnak tartjuk, hogy az egyszerű érdeklődők is könnyedén el tudjanak igazodni a tartalmaink között. 

Ebben a bejegyzésben a növények életforma szerinti osztályozását taglaljuk. Minden egyes fűszeres cikkünkben találkozni fognak az olvasók ezekkel a jelölésekkel, és szakkönyvekben is ez a rendszerezési mód szerepel.

Akerti majoránna (Majorana hortensis) egyéves, lágyszárú (Th- ezt az életforma megjelölésére használjuk fűszernövény, az ajakosok családjába (Lamiaceae) tartozik. Négyszögletes szára 25-50 cm magasra nő meg, sokszor elágazik. A fiatal hajtások szürkészöld színűek, az idősek pirosas barnák, kopaszodóak. A levelek nyele rövid, alakjuk tojásdad, szélük ép, szőrözöttek. A virágzatai összetett álfüzérek, amelyeket kicsi fehér vagy halvány rózsaszín virágok alkotnak.

Termése a családra jellemző makkocska termés, mint például a levendulának, a citromfűnek és a kakukkfűnek is. 

Szárított virágos, leveles hajtását (Majoranae herba) a gyógyászat is felhasználja, fő hatóanyagai az illóolajok, a cseranyagok és a keserűanyagok. Farmakológiai hatás: szélhajtó, gyulladáscsökkentő, alkalmazzák emésztést javító teákban és reumás panaszokat enyhítő krémekben is. Felhasználja a fűszer- és az illatszeripar is az illóolajtartalma miatt.

A növény eredeti termőhelyein (Délnyugat-Ázsia és Észak-Afrika) évelő növény, hazánkba a XVI. században jutott el, feltehetően a törökök hozták magukkal.

A kerti bazsalikom (Ocimum basilicum) egyszerre dísz-, fűszer- és gyógynövény. Az ajakosok családjába (Lamiaceae) tartozó egyéves, lágyszárú növény (Th életformájú). Gyökerei karószerűek, 10-16 cm mélyen hatolnak a talajba, nagy talajréteget szőnek át.  A növény szára felfelé törekvő, egyenes, akár 60 cm magasra is megnőhet, elágazások csak a tövénél figyelhetőek meg, keresztmetszete a családra jellemzően négyszögletes. A levelei keresztben átellenesen helyezkednek el, rövid nyéllel kapcsolódnak a szárhoz, tojásdad alakúak, fényes felületűek és általában zöld színűek (bíbor színű fajtája is egyre elterjedtebb), a levéllemezen az erek alig észrevehetőek.  Virágait a szárak végén hozza, az álfüzért alkotó virágok világos színűek (fajtától függően fehér vagy rózsaszín), mindig előbb az alsó virágok nyílnak ki, majd az egyre feljebb lévők.  Termése az ajakosok családjára jellemző makkocska termés.

Levelét (Basilici herba) a gyógyászat is felhasználja, fő hatóanyaga a benne felhalmozódó illóolaj (0,5-1,5%). Farmakológiai hatás: étvágyjavító, emésztést serkentő, szélhajtó. Használják még ételízesítőként, és megtalálhatjuk halkonzervek, üdítő- és likőritalok összetevői között is.

A közönséges boróka (Juniperus communis) a nyitvatermők törzsébe tartozó kétlaki, örökzöld ciprusféle (Cupressaceae), amely cserje vagy kis fa méretűre nőhet meg (N-M – ezzel jelöljük, hogy cserje- kis fa életformájú).

Levelei ár alakúak, hármas örvökben állnak, szúrósak, 0,8-2 cm hosszúak lehetnek. Április-májusban nyíló sárga virágai egyivarúak, alig észrevehetőek, a két éves ágakon helyezkednek el. A borókabogyó, amit mi fűszerként és gyógynövényként is felhasználunk, a növény áltermése, amely 3 pikkelylevélből nő össze.  A bogyók fejlődése 2-3 évig is eltart, így egy növényen mindig találhatunk különböző érettségben lévő (eltérő színű, méretű) álterméseket.

Mivel a növény meleg- és fényigényes, nálunk főleg a Duna-Tisza közti területen és a Dunántúl nyugati részén fordul elő. Maga a közönséges boróka nem védett faj, de a borókás-nyáras növénytársulás, amelyben Bugac környékén is több helyen előfordul, reliktum (maradvány) volta miatt védettnek lett nyilvánítva. Több ősborókás is található Magyarország területén, ezek közül a bugaci és a barcsi a legjelentősebbek. Ahogy arról az origo cikke is beszámolt, a bugaci sajnos nemrég egy tűzesetben majdnem kipusztult, az 1200 ha alig 10%-a maradt fenn, ennek regenerációja több évtizedig is eltarthat.

A borókabogyók gyűjtéséhez a növény alá ponyvákat helyeznek el, majd nem túl erősen botokkal ütögetik az ágakat, hogy a már érett áltermések lehulljanak. Ezt követően az összegyűjtött bogyók közül kiszedik az egyéb növényi részeket, majd megszárítják őket.